A szélsõségesség botrányai
Nyilvánosságra került az igazság arról a szélsõséges francia testületrõl, amelyet az intolerancia modell-jeként használtak Magyarországon.
Franciaország bejelentette vallási kisebbségekre vonatkozó emberi jogi politikájának megváltoztatását.
A nemzetközi emberi jogi szervezetek évekig tartó kritikájának eredményeképpen Franciaország elismerte a MILS hibáit és szélsõséges tevékenységét. |
Emberi jogi szervezetek folyamatosan kifogásolták és bírálták a „Szekták Elleni Harc Minisztériumokközi Küldetését” (MILS), amelyet 1998-ban Lionel Jospin miniszterelnök hivatali ideje alatt hoztak létre, mivel az harcias magatartást tanúsított a vallási kisebbségekkel és az õket védõkkel szemben. Illetve a francia kormányt, mert visszautasította a reformok bevezetését. Szervezetek azzal vádolják a MILS-t, hogy megsértette az összes demokratikus normát és emberi jogi egyezményt, amely betartására Franciaországot szerzõdés kötelezi.
Ahogy azt a francia kormány egyik hivatalos testületének tagja, vagyis egy felsõbb kormányforrás mondja, ez a helyzet az állam „szégyenfoltjává” vált.
Így nem túl meglepõ, hogy a demagóg Alan Vivien, a MILS feje, 2002 júniusában lemondott. De a MILS problémái továbbra is a nyilvánosság elé kerülnek. Ahogy a francia VSD magazin 2002 augusztusi számában beszámol róla, a MILS és a velük kapcsolatban álló szélsõséges csoportokból álló kis családja „soha ezelõtt nem került szembe ilyen robbanásveszélyes szituációval”.
A hatóságok ugyanis kijelentették, hogz készek megváltoztatni a vallásszabadsággal kapcsolatos állásfoglalásukat Franciaországban és Európában, illetve egy francia hivatalnok nyilvánosan elismerte, hogy a MILS csapás volt Franciaországra nézve – és ez 180 fokos fordulatra enged következtetni az ország vallási kisebbségeket érintõ politikájával kapcsolatban.
Ez a kijelentés a változásra vonatkozóan egy meglepõdött de örömteli hallgatóság elõtt hangzott el a Biztonság és Együttmûködés Európában Szervezet (OSCE) éves kongresszusán, amelyet szeptemberben Varsóban tartottak. Az OSCE, amely magában foglalja Európa, Közép-Ázsia és Észak-Amerika 55 nemzetének hivatalos delegációját, a világ egyik legbefolyásosabb emberi jogi testülete.
A MILS-t és a francia kormányt ért azon kritikákra, amelyek a reformok visszautasítására vonatkoztak, a francia delegátus válaszul magával vitt egy hivatalos nyilatkozatot, mely szerint a MILS „a megértés hiányát generálta, és elõsegítette egy olyan kép kialakulását, amely nem áll összhangban a francia valósággal.”
Ezen túl a tisztviselõ azt is elmondta, hogy a „francia delegátus a teljes nyitottság jegyében, kész bármely olyan szervezet rendelkezésére állni, amely párbeszédet szeretne folytatni vele.”
A MILS jövõje erõsen kérdésessé vált – azé a szervezeté, amely mind eszméit, mind formáját tekintve modellként szolgált néhány intoleráns magyarországi hivatalnoknak. Jó néhány politikus megpróbálta hasonló testület felállítását ebben az országban, bár ezt minden emberi jogi szervezet ellenezte (lásd „Politikusok lépéshátrányban az EU emberi jogi normáihoz képest”).
Közpénzek pazarlása
Azon túl, hogy nemzeti szégyent jelentett, a MILS az adófizetõk pénzét is elpazarolta, ahogy arra az Ethique et Liberté (az Ember és Szabadság francia testvérújsága) által megszerzett dokumentumok rámutatnak.
2002 elején a Párizsi Szcientológia Egyház elhatározta, hogy utána jár, hogyan költi el a MILS a francia adófizetõk pénzét, és ezért a MILS 1998-2001. évi kiadásainak feljegyzéseiért folyamodott.
Miután túljutott a MILS olyan irányú igyekezetén, hogy visszatartsa dokumentumait, végül 70 oldalnyi, a MILS kiadásainak feljegyzéseit tartalmazó anyaghoz jutott. Többen is úgy gondolják, hogy ezek a dokumentumok olyannyira sokatmondóak, hogy Vivien lemondása és a dokumentumok napvilágra kerülése egyáltalán nem véletlenül történt közel egy idõben.
|
Az eddig nyilvánosságra került utak között ott van Viviennek és feleségének a kínai útja 2000 novemberében, ahol az egyetlen megjelent nyugati kormánynak õ volt az egyetlen ismert képviselõje, és ahol Vivien részt vett egy szektákkal kapcsolatos szimpóziumon, amelyet a kínai kormány szponzorált. Alig néhány héttel ezután Kína lefolytatta eddigi legkíméletlenebb támadását a keresztény felekezetek ellen, és azon túl, hogy fizikailag megsemmisített közel 1500 olyan épületet, ahol nem engedélyezett istentisztelet folyt, folyamatosan támadta a Falun Gongot, mely támadás, mint mondják, több száz ember életét követelte. A kínaiak intoleranciájukat illetõen a vallásokra vonatkozóan Franciaországot nyíltan úgy kezelték, mint egyfajta „modellt” – és ez egy másik égetõ szégyenfolt a francia hivatalnokokra nézve.
A MILS pénzügyi feljegyzései ugyanakkor arra is rávilágítanak, hogy ennek a testületnek a tagjai ugyancsak elõnyben részesítik a napfényes turista paradicsomokat, köztük a Reunion Szigeteket, Új Kaledóniát és az Antillákat. A dokumentumok szerint egy tengerentúli út alkalmával Vivien és egy másik MILS-hivatalnok egy hetet töltött el a meglehetõsen drága francia guianai nyaralóhelyen, Cayenne városában – mindezt a francia adófizetõk pénzébõl.
Egészében véve, ahogy a pénzügyi feljegyzések mutatják, a MILS-hivatalnokok 2000-ben 461 munkanapot töltöttek hivatalukon kívül, 2001-ben pedig 412 munkanapot, ezzel 1 millió eurójába kerülve az adófizetõknek.
Az utak közül néhányat sohasem említettek meg a miniszterelnöknek küldött éves jelentéseikben. Eltûnt például az abidjani (Elefántcsontpart), illetve 4 MILS-alkalmazott nicosiai (Ciprus) útja.
De nem ezek a mulasztások voltak az egyedüli problémák a MILS jelentéseivel. A francia nemzeti újság (VSD) szerint augusztusban a Nemzeti Oktatási Minisztérium egyik alkalmazottja – aki 2001-ben lemondott rangidõs tanácsadó testületi tisztségérõl a MILS-nél – azzal támadta a MILS-t, hogy jelentései „pontatlanságokat és megtévesztõ kijelentéseket” tartalmaznak.
A sors iróniája, hogy éppen a MILS volt az, amelynek tagjai ismételten azzal vádolták az ország vallási és filozófiai kisebbségeit, hogy azok pénzügyileg pontatlanok, megtévesztik a nyilvánosságot, és titokzatoskodóak. De nem lehetne jobb leírást találni a saját hivatalukról sem, amelynek bizonyos források szerint nincs túl nagy esélye az életben maradásra.
Azoknak, akik intoleranciájukra a MILS-ben találtak támogatóra és viszont, manapság másfelé kell ezt keresniük. Talán Keleten, mert az egyetlen ország, amely szilárdan támogatta Vivient és a MILS-t, a kommunista Kína volt.
