Az ördögi kör megszakítása

Drogfüggõség és Magyarország jövõje

Interjú Dr. Hermon Mihraniannal

1850 körül az USA-ban ópiummal kábították magukat az emberek, és függõségbe kerültek. Az orvostársadalom kezelésképpen egy másik kábítószert, a morfiumot kezdte használni. „Nem veszélyes” – mondták a specialisták, és az ópium helyett ezt ajánlották. De a morfiumnak ugyanaz volt az alapanyaga, vagyis ez is a mák gubójából készült. És 20 év alatt a morfium nagyobb függõséget eredményezett, mint az ópium. Ezek után azt javasolták, hogy a morfiumot heroinnal cseréljék fel, amely „ártalmatlan pótszer”. De 15 év elegendõ volt, hogy bebizonyítsa, az új drog még rosszabb, mint az elõzõ volt. 1920 óta az Egyesült Államok betiltott minden ópiumszármazékot. Nem sokkal késõbb a heroin helyettesítéseként – a drogfüggõség kezelésére – egy új szer bukkant fel Németországban. Készítõi ennek az új szintetikus anyagnak Adolf Hitler tiszteletére az adolphin nevet adták. Aztán átnevezték dolophinre, majd a metadon nevet kapta.

A drogfüggõség „ördögi körérõl” és Magyarország drogproblémájának jövõjérõl kérdeztük Dr. Hermon Mihraniant, a Nyírõ Gyula Kórház belgyógyász addiktológusát.

Ember és Szabadság: Fõorvos úr, a metadon ugyanolyan drog, mint a heroin?

H. Mihranian: Így van. Ez drog. Ez egy ópiátszármazék. Statisztikailag ugyan ki lehet mutatni, hogy a metadonos módszer sikeres, mert statisztikailag mindent lehet manipulálni. De a valóság nem ezt mutatja. A beteg leszokik a heroinról, és rászokik egy másik ópiátszármazékra, amely egyébként depridol néven közismert. Ez van a dobozára írva. Én nem hiszek ebben a szerben, és sokan vannak még, akik egyetértenek velem abban, hogy ha metadont adok a betegnek, akkor soha a büdös életben nem tudom õt drogmentessé tenni. A gyakorlat azt mutatja, hogy ez így van. A metadont annak lehet csak adni, akinél más megoldás nem mûködött, és ezen a módon védjük meg õt a közösen használt tûk útján terjedõ fertõzésektõl.

E és Sz: És mit szólnak ehhez azok a kollégái, akik a metadon pártján állnak?

H. Mihranian: Hát, dühösek. Dühösek, mert, ugye, nem értünk egyet. Sajnos ez a szakma ilyen. Nem mindig vagyunk ugyanazon a véleményen. Azonkívül nem értek egyet azzal a döntéssel sem, hogy mi a metadont térítésmentesen adjuk. Valahogy ez nem fér össze a társadalom érdekeivel. Ha valaki cukorbeteg, vesebeteg, neki miért nem adunk térítésmentesen gyógyszereket akkor, amikor a drogos nem fizet a metadonért az égvilágon semmit. Azt mondják, ha ingyen adom, akkor csökkenni fog a kínálat a piacon. Ez nem igaz! Ha a kínálat nõ, a kereslet is nõ, és ha a kereslet megnõtt, azzal annyit lehetett elérni, hogy a piacon a kábítószernek felment az ára. A másik dolog, amit nem szeretek, az a „könnyû drog”.

E és Sz: Ön nem szereti ezt a kifejezést?

H. Mihranian: Nem. A drog az drog. Nincs olyan, hogy könnyû és kemény drog. A különbség a drogok között az, hogy mikor szokik hozzá az ember. Kétségtelen, hogy a fûnél, a marihuánánál vagy az indiai kendernél sokkal hosszabb idõ kell, mint a heroinnál. A heroinnál már 3-4 hét alatt kialakul a függõség, a fûnél néhány hónap alatt.

E és Sz: És Ön szerint mi a helyzet azokban az országokban, ahol gyógyszertárban is hozzá lehet jutni a fûhöz?

H. Mihranian: Hollandiában, Angliában nem tudták megoldani a dolgokat. Azt akarták, hogy csökkenjen a bûnözés meg az erõszak, mert ugye, a droggal együtt jár a bûnözés, a prostitúció és az erõszak.

E és Sz: És csökkent?

H. Mihranian: Nem csökkent. Éppen hogy nõtt. Az egy tévhit, hogy csökken a bûnözés, ha legalizáljuk a drogokat!

E és Sz: 20 éve dolgozik Magyarországon. Változott-e azóta a drogosok aránya?

H. Mihranian: Igen, nõtt. És nemcsak hogy több drogos van, hanem az életkor is lefelé tolódott. Már 13-14 évesen kezdenek drogozni. Az iskola nagyon sokszor nem tud mit csinálni. Ez komoly fejtörés az igazgatóknak. Nagyon sok elõadást kellene tartani, és nem a tiltással kell kezdeni az elõadást, hanem arról kell beszélni, hogy mi következik, ha valaki elkezd drogozni.

E és Sz: Fõorvos úr, mi lesz 20 év múlva?

H. Mihranian: Nem tudom. Ha így marad a helyzet, akkor nem fogunk elõrelépni. Én rengeteget beszélgetek a betegeimmel. Nagyon sokat segít, ha foglalkozom velük. Én mindig elérhetõ vagyok a számukra. Úgy gondolom, össze kellene fogni mindenkivel, aki a megelõzéssel foglalkozik. A pénz háromnegyedét, amit erre szán az állam, olyan intézményeknek kellene adnia, amelyek képesek segíteni. Az mindegy, hogy egyházi vagy nem egyházi intézmény. A lényeg az, hogy mûködik-e. Ha pozitív dolgok vannak benne, és az ott lévõk tudnak segíteni, akkor azt az intézményt támogatni kell, fejleszteni és növelni kell a kapacitását, hogy a betegek oda tudjanak menni. Arra kell költeni a pénzt Magyarországon, hogy olyan intézmények legyenek, ahonnan a gyereket, amikor már tiszta, ki tudom emelni, és olyan közegbe tudom tenni, ahol foglalkoznak vele, és mint hasznos embert visszairányítják a társadalomba. Azzal kell foglalkozni, hogy megkeressük a gyerekben a képességeket, és segítsünk neki, hogy kezdjen el megtanulni dolgozni, kezdjen el megtanulni felelõsséget vállalni, kezdjen el megtanulni élni.

E és Sz: Köszönöm a beszélgetést.

Dr. Mihranian — bár eredeti szakterülete a belgyógyászat — 1975 óta szülõföldjén, Jeruzsálemben, a kábítószer rabjainak gyógyításával is foglalkozott. Már a Föld több táján is dolgozott, amikor 1981-ben Magyarországra költözött, és azóta itt folytatja tevékenységét. A Közel-Keleten évszázadokra visszanyúló hagyománya van a drogok használatának, és a gyógyításban ott megszerzett tapasztalatait magyarországi tevékenységében is kiváló eredményekkel kamatoztatja. A Nyírõ Gyula Kórháznak — az ország egyik legismertebb szenvedélybeteg-kezelõ kórházának — fõorvosaként méltán elismert szaktekintély az addiktológia témakörében.