Egy templom, melyet megtöltenek az öklüket rázó, lármás, kopaszodó férfiak jellegzetes spanyol szavai. Majd a lárma hirtelen dünnyögéssé halkul, és hamarosan teljes csend fogadja a vidéki szabadkőműves páholy büszke és hangos politikai elmélyülését megtörő kis színes füzeteket.
Hirtelen üdvrivalgás váltja fel az eddigi felbőszült légkört. Egy régi hangszóró recsegő kubai népzenét kezd játszani, mire mindenki egymásba karolva körtáncot kezd járni.
Ilyen fogadtatást kapott az El Camino a la Felicidad – Az út a boldogsághoz – Kubában, amikor az embargót feloldották, és az első amerikai repülők földet értek a szigeten. A vámnál az utazótáskákba és hátizsákokba tömködött több száz spanyol füzetet észrevették, elkobozták, gondosan átvizsgálták, majd mosolyogva átengedték a határon az országba, amelyet a világ egyik legzsarnokibb társadalmaként szokás leírni.
A havannai utcai piacon a kereskedők és vásárlóik egyaránt megálltak, és azonnal elkezdték olvasni az L. Ron Hubbard által felvázolt egyszerű szabályokat. A keleti hegyek mellett a híres País del Tabaco (Dohányország) munkásai abbahagyták a levelek begyűjtését, és a kerítéshez futottak, hogy csatlakozzanak a többiekhez, akik a szárítócsűrből rohantak ki, hogy megragadják a füzeteket – sokan két vagy három példányt is, hogy hazavigyék a családjuknak. Az úton ragyogó arcú, sötét hajú iskolások megfeszített figyelemmel hallgatták a tanárt, ahogy felolvasta az „Ama y ayuda a los niños” (Szeresd és segítsd a gyerekeket!) és a „No dañes a una persona de buena voluntad” (Ne árts a jó szándékú embereknek!) fejezeteket Az út a boldogsághoz 21 szabálya közül.
Mindenütt ugyanaz történt: a füzet híre elterjedt. Egyedülálló boldogság borul a szigetre, akár az igéző tűzvirágfák a rozoga fakunyhókra.
