Vallásellenes törvényhozási program

Magyarországon a vallásokat elnyomni akaró törvényjavaslat mögött meghúzódó dolgokat vizsgálva a francia szélsõségesek és a kínai kommunista rezsim szimpatizánsainak intrikáit találjuk.

Alain Vivien, szélsõséges francia kormányhivatalnok példáját, aki a kommunista Kínával való közösségvállalása folytán nemzetközi botrányt okozott, magyar politikusok is követték.

Azok a politikusok, akik 2001. végén a magyar törvényt javasolták – név szerint Szászfalvi László és Balogh László a Magyar Demokrata Fórumból – nyíltan Franciaországot jelölték meg „példaképül”. Az egyetlen másik ország, amelyik hasonlóképpen Franciaországot választotta példaképének, a kommunista Kína volt, amely tökéletes eszköznek látta a törvényt arra, hogy elnyomja a Falun Gong vallási mozgalom tagjait és az ott engedéllyel nem rendelkezõ katolikusokat, akik arra törekedtek, hogy megszabaduljanak az állami elnyomástól.

A források mindazonáltal azt mondják, hogy a Franciaországhoz való vonzódás hátterében több dolog áll, mint ami a felszínen látható. 1998. és 1999. folyamán Alain Vivien (a franciaországi diszkriminatív vallásellenes törvényjavaslat atyja) közép- és kelet-európai országokba utazott, hogy „együttmûködést” eszközöljön ki a vallási kisebbségek korlátozását illetõen. Erõfeszítéseinek gyümölcseirõl 1999-ben Franciaországban, egy Lyonban tartott konferencián tett megjegyzésében azt mondta, hogy „végre a közép-európai országok... is akcióba kezdtek” a vallási kisebbségek ellen.

Fõként Magyarországra vonatkozóan az hírlik Viviennel kapcsolatban, hogy kifejezetten fenyegetõzött: ha az ilyen jellegû korlátozásoknak nem szereznek aktívan érvényt, akkor Franciaország nem fogja támogatni belépésünket az Európai Unióba. Ironikus módon épp a Veér és pár más politikus által kidolgozott magyar vallási törvényjavaslat jelent valóságos fenyegetést Magyarország számára az Európai Unióba való elfogadásra vonatkozóan. (Lásd még a „Veér és az emberi jogok” c. cikket az 5. oldalon!)

„A diktatórikus és elmaradott rezsimek módszerei”

Ezideig Alain Vivien nem talált olyan széleskörû támogatásra a demokratikus országok részérõl, mint amilyet remélt – mivel sokuk nyugtalan azokkal a közelmúltbeli eseményekkel kapcsolatban, amelyeknek Franciaországban tanúi voltak.

1996. januárja óta Franciaországban a vallási és spirituális csoportok elleni türelmetlenség, sõt erõszak drámaian megerõsödött, amikor is az egyik parlamenti bizottság – az alelnök, Jean-Pierre Brard, kommunista országgyûlési képviselõ által erõsen befolyásolva – kiadott egy jelentést és egy 172 csoportot felsoroló feketelistát. A lista a csoportok széles körét foglalta magában, beleértve a katolikus és a baptista vallásokat, illetve a keleti egyházi közösségeket is.

A riasztó franciaországi fejleményeket az emberi jogi hatóságok nemzetközileg elítélték.

1998-ban a parlamenti bizottsági jelentés javaslatai alapján megalakult a Francia Miniszterelnöki Hivatalban az úgynevezett „Szekták Elleni Harc Minisztériumok-közi Küldetése” (La Mission Interministerielle de Lutte Contre les Sectes = MILS). Vivient, a korábbi kültisztviselõt kérték fel a MILS vezetésére. Miért éppen õt? Mert õ már nagy háttérrel rendelkezik a vallások ellen irányuló politikai intoleranciában, és mert 1998-ban Franciaországban õ volt a vezetõje egy szélsõséges, magánkezdeményezésû vallásellenes csoportnak is. Vivien ideálisan megfelelt a feladatra.

Vivien és vele együtt a MILS tevékenysége nyomán kritikák áradata zúdult Franciaországra felháborító és erõszakos taktikájuk miatt, valamint amiatt, hogy elutasították a párbeszédet azokkal a vallási és emberi jogi vezetõkkel, akik kifejezésre juttatják a vallásszabadság támogatását.

A Vivien-féle „diplomáciát” megismerve Aaron Rhodes, a Nemzetközi Helsinki Szövetség vezetõje a következõket volt kénytelen írni a MILS vezetõjének: „Zavarban vagyok mind Ön, mind francia polgártársai miatt, mert Önök a vádaskodás és a gyanúsítgatás olyan módszereihez folyamodnak, amelyek azon módszerekre emlékeztetnek, amelyeket idõnként a diktatórikus és elmaradott kormányrendszerek használtak.”

A növekvõ népszerûtlenség ellenére Vivien és a MILS buzgó támogatóra talált egy tucat hasonlóan gondolkodó franciaországi politikus személyében. Ezek közül a szélsõségesek közül a kommunista országgyûlési képviselõ, Jean-Pierre Brard (annak a parlamenti bizottságnak az alelnöke, amelyik a Franciaországban létezõ csoportokról készítette a hírhedt feketelistát) és Nicolas About, független szenátor azzal a nyílt szándékkal dolgozott ki egy törvényt, hogy a vallás szabad gyakorlását bûncselekménnyé tegye.

************************* A törvényt nemzetközi szinten kritizálták. Szerencsére számos ország utasította vissza, hogy a franciák nyomdokaiba lépjen. *************************

Ez a törvény, amelyet késõbb Catherine Pickard országgyûlési képviselõvel együtt felülvizsgáltak, feljogosítja a bírói testületet arra, hogy büntetendõvé tegyen és feloszlasson vallásokat, etnikai vagy filozófiai társaságokat, ha ezeknek a csoportoknak az egyes tagjai – mint egyének – törvénysértõ tetteket követnek el, akár a társaság nevében követték azt el, akár nem. A sors iróniájának tekinthetõ az, hogyha rájuk alkalmazzuk a törvényt, akkor a legtöbb franciaországi politikai pártot fel lehetne oszlatni, mivel a politikusok számláján az elmúlt pár évben a büntetõ ítéletek százai sorakoznak. Ennek a ténynek nagyon is tudatában lévén, a francia politikusok a „politikai meggyõzõdéseket védve” a politikai pártokat nyíltan KIVONTÁK a törvényük hatálya alól.

Ne kövesd a példát!

A jogi, emberi jogi és vallási tekintélyek folytatják a francia törvény elmarasztalását Franciaországban és nemzetközi szinten is. 2001-ben az Európa Tanács a törvény „sürgõsségének és potenciálisan széles körû káros hatásának” köszönhetõen kijelölt egy referenst, hogy vizsgálja ki mind a törvényt, mind a franciaországi vallási intolerancia mögött meghúzódó légkört.

Az Európai Biztonsági és Együttmûködési Szervezet (OSCE) –, mely szervezet felelõs a stabilitás és az emberi jogok megõrzéséért, így egyike a legfontosabb nemzetközi testületeknek – 2001-ben Hágában és Párizsban tartott konferenciáin jelentõs figyelmet szentelt Franciaországnak.

Jóllehet Alain Vivien Európa részérõl nem örvend különösebb támogatásnak, támogatásra talált Keleten – a kommunista Kína kormányának magasabb köreiben.

A kínai kormány, a Falun mozgalommal és a katolikus egyházzal szemben elkövetett erõszakosságai miatt ránehezedõ nyomás alatt, most úgy érezheti, hogy Franciaországban lelki társra talált. Ahogy egy Franciaországban megjelent kiadvány írja: „Franciaországot gyakran hozzák fel példaként” a kínaiak számára a vallási és szellemi mozgalmaikkal szemben általuk alkalmazott támadásaik kapcsán.

A tisztelet kölcsönösnek tûnik. Vivien 2000. novemberében hivatalosan részt vett egy, a kínai kormány által támogatott, szektákkal kapcsolatos szimpóziumon, mellyel nemzetközi vitát váltott ki. Néhány héttel a szimpózium után a kínai hatóságok példátlan támadást indítottak a katolikusokkal szemben, fizikailag lerombolva megközelítõleg 1500 templomot. De a Falun Gong csoporttal kapcsolatban is növelték az elnyomást. A jelenlegi kimutatások becslései szerint, amióta 1999-ben a Falun Gong csoportot betiltották, kb. 50000 tagja került börtönbe, munkatáborba vagy elmegyógyintézetbe; ugyancsak becslések szerint kb. 300 követõjük halt meg rendõrségi õrizetbe vételben vagy fogolytáborban. Vivien nem marasztalta el nyilvánosan ezeket az emberi jogokat sértõ erõszakos cselekedeteket.

Aaron Rhodes, a Nemzetközi Helsinki Bizottság ügyvezetõ igazgatója komoly figyelmeztetést bocsátott ki Alain Vivienrõl, a szélsõségesen vallásellenes francia vezetõrõl.

A Freedom magazin arról is értesült, hogy Vivien 2001. áprilisában részt vett egy konferencián az oroszországi Nyizsníj Novgorodban, ahol aláírt egy dokumentumot kínai, oroszországi és 5 másik ország magánkezdeményezésû vallásellenes csoport tagjával együtt azért, hogy siettessék a törvényhozás foganatosítását a „szekták”-nak titulált vallási csoportokkal szemben – és hogy természetesen a francia törvényt használják mintául. Tudomásunk szerint Vivien volt az egyetlen hivatalos kormányképviselõ, aki részt vett a konferencián, illetve talán még a kínaiak.

Úgy tûnik, Vivien képes a toleranciára is – a sokkolóan emberijog-ellenes, erõszakos cselekedeteket illetõen, már amíg õ és az elõterjesztései támogatást nyernek.

A demokratikus világ politikai vezetõinek óriási többsége szerencsére visszautasítja az õ szélsõséges példájának követését – beleértve a magyar parlament jelentõs többségét is.

Lásd „A demokrácia és a türelem megõrzése” c. cikket is a 7. oldalon.