Megoldás az országos drogproblémára

Magyarországon súlyosbodik a drogprobléma a fiatalok körében, ugyanakkor egyfajta erõfeszítést tapasztalhatunk a megelõzés „gyökeres kiirtására”. Az elsõrendû nemzeti teendõ az oktatás és megelõzés szorgalmazása.

Nemrég láttam egy filmet a tévében. Késõn este adták, amin nem is csodálkoztam, mert annyira meghökkentõ volt, hogy több hétig a film körül keringtek a gondolataim. 16 év körüli amerikai nagyvárosi suhancokról szólt, akik „nagykanállal” eszik az életet. A kábítószer és a szex körül forog minden az életükben. A suliból már kimaradtak, egész nap lógnak az utcán, szüleiktõl lopnak pénzt kábítószerre és közben egymás között terjesztik azt a HIV vírust, melyrõl nem is tudják, hogy valamelyikük vérében már csak arra vár, hogy MINDENT elpusztítson.

Félelmetes hatással volt rám a film. Még most is magam elõtt látom azt a 16 éves babaarcú kislányt (aki 30 évesnek néz ki), görnyedt háttal ül egy fotelben egy kétes értékû buli után, hiányos öltözetben, lehajtott fejjel, meredten néz maga elé, ruhája, haja koszos, talán még az izzadság és a pia szagát is érzem...

... még csak most született, és már nem él...

Elvesztette az önbecsülését, a tisztességét, a reményt. Egyszóval halott.

Ez a TV-ben látott forgatókönyv egyre növekvõ mértékben válik valósággá Magyarországon. 1995 és 2000 között a drogfogyasztók száma a 15-19 éves fiúk körében a tízszeresére nõtt, és hatszorosára az ugyanilyen korú lányok körében. Ugyanebben az ötéves periódusban a drogfogyasztók száma minden életkorban a háromszorosára nõtt. Az elmúlt 6 évet tekintve 2001-ben lassult le elõször a fiatalság és mások körében is az illegális drogfogyasztók számának, illetve az egészségügyi intézményekben kezeltek számának növekedése. A trend folytatását segítendõ a tisztségviselõk most módokat keresnek arra, hogy ne a drogbirtoklást büntetõ törvényeket, hanem a megelõzést erõsítsék. Topolánszky Ákos, megbízott államtitkár 2001. decemberében a BBC Worldwide egy epizódjában úgy nyilatkozott, hogy Magyarország már az Európai Unióba lépés elõtt csatlakozni tud az Európai Unió megelõzéssel foglalkozó intézményhálózatához. Magyarországon már 56 városban szerveztek meg helyi koordinációs fórumokat, amelyek a drogfogyasztók problémáival foglalkoznak.

„Ebben a munkában a kormány az egyházak és a civil szervezetek segítségére is számít” – mondta Topolánszky Ákos. „Azzal a céllal, hogy a drogmegelõzõ programok hatékonyságát javítsuk, a jövõ évben olyan komoly sajtókampányt indítunk, amelynek meg kell gyõznie a fiatalokat.”

Rosszabb, mint az eredménytelenség

A magyarországi „Mondj NEM-et a drogokra! Mondj IGEN-t az életre!” kampány önkéntesei felvilágosítást adnak a drogokkal kapcsolatos tényekrõl – segítve ezzel az embereket, hogy felelõsségteljes döntést hozhassanak –, és mind a fiatalokat, mind a felnõtteket a drogmentes életre bíztatják.

A megelõzésre helyezett hangsúly nyilvánvalóan sokkal sikeresebb, mint azoknak a korábbi tisztségviselõknek a jóllehet rövid életû, de annál rombolóbb vezérelve, akik korábban országunk drogpolitikáját irányították vagy befolyásolták.

Az olyan módszerekkel, mint pl. az „ártalomcsökkentõ” programok – beleértve a heroin legalizálását és a droghelyettesítõk, pl. a Depridol használatát is – és az úgynevezett „könnyû” drogok engedélyezésével, a statisztikák szerint, nem történt elõrelépés a drogfogyasztás csökkentésében.

A tanulmányok már régóta azt mutatják, hogy az ilyen módszerek eredményes drogrehabilitáció és megelõzést hangsúlyozó oktatás hiányában nem fékezik meg a fogyasztást.

Az olyan drogpolitika, amely különbséget tesz káros és „kevésbé káros” drogok között, és eleve kudarcot jóslóan vélekedik a helyzet megoldását illetõen, az elbátortalanítja a rehabilitáció és a megelõzés erõit.

Magyarország már megérezte az ilyen „szakmailag irányított” drogpolitika következményeit. Megalakítása után mindössze három hónappal a Veér András pszichiáter vezette, drogmegelõzési célból alakult minisztériumközi tanácsot már fel is oszlatták – nemcsak az eredménytelensége miatt, hanem mert Veér András a könnyû drogok engedélyezését támogatta, ami pedig homlokegyenest ellenkezõje a megelõzésnek.

Veérnek a drogmegelõzéssel kapcsolatban a Mentálhigiénés Program fõbiztosaként is volt felelõssége, még akkor is, ha tudjuk: hamar leváltották, mivel a pozíciója milliókba került az országnak, ugyanakkor semmilyen eredményt nem tudott felmutatni.

Veér hivatali ténykedésében volt még valami, valami, ami ártalmasabb, mint az eredménytelenség. Megalakulása pillanatától kezdve a Mentálhigiénés Iroda olyan erõfeszítésbe kezdett, hogy a korábbi országos drogmegelõzési kampányt (amely arra ösztönözte az embereket, hogy „Ne csináld, különben megbetegszel”) olyan „információs” kampányokkal váltsa fel, amelyeket arra terveztek, hogy megtanítsák a polgárokat „biztonságosan” használni a drogokat, „elkerülendõ a káros következményeket”.

Az „ártalmatlan” drogok reklámozása

************************* A könnyû drogok hamis „biztonságának” és „ártalmatlanságának” védelmezése kéz a kézben jár a káros szenvedélyek megoldásával kapcsolatos kishitûséggel. *************************

Ha kellemetlen arra gondolni, hogy az országos drogmegelõzési stratégiánkért felelõs tisztségviselõk inkább a drogok úgynevezett „biztonságos használatáról” prédikálnak, mint a megelõzésrõl, akkor érdemes azt is fontolóra venni, hogy Veér András pszichiáter az úgynevezett könnyû drogok „ártalmatlanságának” a szószólója.

1994. szeptemberében Veér doktor a Magyar Nemzetnek azt nyilatkozta, hogy a könnyû drogok „ártalmatlanságát” hatékonyan kellene ismertetni. 1997. áprilisában pedig a televízióban a következõt jelentette ki: „Mindenkinek tudnia kell, hogy a hasis nem olyan veszélyes, mint a heroin” – csak azt a kõkeményen megalapozott tényt felejtette ki, hogy a hasishoz hasonló könnyû drogok vezetnek el a kemény drogokhoz, amilyen a heroin is. Gyakorlatilag egyetlen heroinfüggõ sem heroinnal kezdte.

Veér kiállása a könnyû drogok hamis „biztonsága” és „ártalmatlansága” mellett kéz a kézben jár a drogfüggõség megoldása kapcsán prédikált eleve kudarcra ítéltetettséggel. Amikor a már említett 1997. áprilisi TV-interjúban a rehabilitáció témája merült fel, akkor Veér meghajolt Dr. Rigó Tamás véleménye elõtt, akit a drogterápia legjobbjaként írt le.

Dr. Rigó arról tájékoztatta a nézõket, hogy azokkal a drogfüggõkkel kapcsolatban, akik le akarnak szokni a drogokról, az õ megközelítése abból áll, hogy azt mondja nekik: „Nem hiszem el!” Továbbá azt mondta a nézõknek, hogy a drogfüggõség társadalmunk olyan furcsasága, amelyhez a társadalomnak „alkalmazkodnia” kell. Ezek után nem különösebben meglepõ, hogy dr. Rigó azt is kijelentette, hogy már õ maga is kipróbált néhány kábítószert, és õ orvos, és õt nem érdeklik a „törvényben elõírt szabályok”.

Az emberek ebben az idõszakban nem hallhattak semmilyen Veér által ajánlott vagy támogatott törvényrõl, amely megállította volna a – különösen a fiatalok körében – járványos méreteket öltött drogfogyasztást és a drogfüggõséget.

Ehelyett fõképp arról hallhattak, hogy Veér aktív támogatója egy olyan törvénynek, amely a vallások jogait és szabadságát korlátozza Magyarországon. Ez a hozzáállás meglehetõsen furcsa, hiszen az egyházak hagyományosan azok a csoportok, amelyek a leginkább drogmentesek, és amelyek drogfelvilágosító, drogmegelõzõ és drogrehabilitációs programokkal is foglalkoznak.

Kezdeményezés a megelõzésre

Az ilyen hamis propaganda és a drogokkal szembeni harcban eleve kudarcot jósló üzenetek eredménye legjobb esetben is egy összezavarodott közönség, legrosszabb esetben pedig a drogfogyasztás fokozódása.

A tényszerû drogellenes oktatásnak – vallják a „Mondj nemet a drogokra, mondj igent az életre” kampány aktivistái – országosan is elsõbbséget kell élveznie. Olyan oktatás nélkül, amely valóban tájékoztatná a fiatalságot és a felnõtteket a drogokról és arról, hogy mit tegyenek, nem tudunk nagy hatást elérni a droghasználat és a függõség visszaszorításával kapcsolatban.

Az európai „Mondj nemet a drogokra, mondj igent az életre” kampány a Szcientológusok kezdeményezésére indult el Svájcban 1989-ben azzal a céllal, hogy a fiatalokat és az idõsebbeket egyaránt tájékoztassa és oktassa a drogokról, illetve hogy a drogmentes életet népszerûsítse. Ez a kampány Magyarországon 1999-ben indult útjára. A polgárok azzal járulnak hozzá a drogmentes társadalom létrehozásához, hogy kinyilvánítják elkötelezettségüket a drogmentesség mellett. Az egyház ingyenes tájékoztató füzetei, amelyeket az embereknek kiosztanak, tényleges adatokat tartalmaznak a drogok veszélyeirõl, arról, hogy mit tartalmaznak, és hogy mi történik valójában, ha az ember használja õket.

A Magyarországon eddig kinyomtatott füzetek az extasyról, a cannabisrõl és a heroinról szólnak. Hamarosan megjelenik egy szülõknek szóló ismertetõ összeállítás, és elõkészületben van egy kokainról szóló új füzet is.

A Szcientológusok úgy tartják, hogy míg az orvosi gyógyszereknek megvan a szerepük a fizikai betegségek és sérülések enyhítésében, addig a pszichotropikus (vagyis az elmeállapotot befolyásoló) szerek veszélyesek és ártalmasak nemcsak fizikailag, hanem mentálisan és szellemileg is.

A Szcientológusok nemzetközi szinten is teljesen drogmentes közösségeket alkotnak. A Szcientológia egyházak tanácsadói és képzési szolgáltatásokat nyújtanak, amelyekkel hatékonyan lehet kezelni azokat a valódi okokat, amelyek miatt az emberek a droghoz fordulnak, továbbá a világ számos országában szervezik meg és támogatják a drogellenes oktatást és a drogmegelõzõ kampányokat.

Az egyháztagok ezen kívül az igen népszerû Narconon Rehabilitációs Programot is támogatják, amelynek 31 országban 106 központja van. A program a hosszú távú rehabilitáció terén 70 %-os sikerességi mutatóval mûködik. A Narconon kizárólagos alkalmazója annak a drogrehabilitációs módszernek, amelyet L. Ron Hubbard dolgozott ki. A világ legnagyobb drogrehabilitációs létesítménye, amely az egyesült államokbeli Oklahoma államban található, a Narconon módszereivel dolgozik.

Bár L. Ron Hubbard a Szcientológia Egyház megalapítója is egyben, a Narconon világi szervezet, és a szolgáltatások mindenki, tehát nem-Szcientológusok számára is elérhetõek.

Hosszú távú megoldások

A drogfüggõk számára az egyetlen igazi válasz a rehabilitáció, és nem azok a „megoldások”, amelyek arra törekednek, hogy rávegyék a drogfüggõt, birkózzon meg a függõségével.

A drogprobléma szakértõi és megfigyelõi rámutatnak, hogy hosszú távon mennyire eredménytelenek az olyan megoldások, mint pl. a heroinfüggõk kezelése legális herointartalmú gyógyszerekkel vagy „droghelyettesítõkkel”. Miközben úgy tûnik, hogy enyhíthetik a drogfüggõség bûnözési és egészségveszélyeztetõ hatásának fenyegetõ problémáját, az alapproblémát valójában soha nem fogják megoldani. Ezeket a legjobb esetben is gyors kényszermegoldásoknak titulálhatjuk, de többnyire szándékos erõfeszítések arra, hogy a drogfüggõket ellenõrizhetõvé tegyék, hogy ilyen módon valaki hasznot húzhasson belõlük.

Az ilyen drogprogramok „mellesleg” azt is eredményezik, hogy a drogfüggõk helyzetét legalizálják ahelyett, hogy a – bár gyakran fáradságos, de megoldást hozó – rehabilitációval próbálkoznának.

Ez annak az elfogadását jelenti, hogy egyes rehabilitációs erõfeszítések kudarcot vallottak. De kérdezzük csak meg bármelyik heroin-függõ szüleit, hogy tényleg azt akarják-e, hogy a gyermekük receptre kapja a heroint, vagy valami droghelyettesítõt szedjen? A válasz teljesen egyértelmû: „csak azon a napon kapjuk vissza gyermekünket, amikor az tökéletesen drogmentes lett.”

És miközben a függõséget, a hozzá kapcsolódó bûncselekményeket és az egészségügyi problémákat meg kell céloznunk, legalább akkora erõfeszítéssel és anyagi eszközökkel kell nekilátni a drogellenes oktatásnak is.

A drogellenes oktatásnak a kemény tényeket és a bizonyítékokat kell magában foglalnia, nem pedig olyan taktikai lépéseket, amelyek félelmet próbálnak kelteni, vagy épp a fiatalokat provokálják, és arra ösztönzik õket, hogy próbálják ki a drogokat. A tények ismeretében az emberek indulatok nélkül, saját józan eszük alapján fogják elkerülni a drogokat, mivel nem akarják tönkretenni magukat mentálisan, fizikailag vagy szellemileg. Csak ez a megközelítés ellensúlyozhatja a mindig jelen lévõ hatalmas nyomást.

Mindez a társadalmi és civil szervezeteken, az egyházakon, iskolákon, a szülõk és a fiatalok közösségein múlik. Ezek a szervezetek képesek megnyerni a drogharcot, függetlenül attól, hogy jelenleg milyen irányelvek szerint mûködnek. Az oktatás az egyetlen hatékony megelõzési forma, a rehabilitáció pedig az egyetlen tartós gyógymód.

További információért a „Mondj nemet a drogokra, mondj igent az életre” elnevezésû szövetségrõl, vagy ingyenes kiadványainkért forduljon bizalommal szerkesztõségünkhöz.